Közösség iránti elkötelezettség

 

Irodánk fontosnak tartja olyan törekvések támogatását, amik célja kicsit jobbá tenni a körülöttünk lévő világot. Egyik fő szakterületünk a civil szervezetek alapításával és működésével kapcsolatos jog. Ingyenes konzulációs lehetőséggel segítünk olyan lelkes csapatoknak, akik el szeretnék kezdeni álmuk megvalósítást, de nem tudják, hogy erre milyen forma lenne a legalkalmasabb.

 

Pro Bono díj – 2018

 

Az Ügyvédek a Közjóért – Magyar Pro Bono Díjat a PILnet a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen alapította 2011-ben. Minden évben két díj kerül átadásra: egy ügyvédi iroda, valamint egy ügyvéd részére. A díjat olyan ügyvédek kapják, akik az előző év során kiemelkedő pro bono tevékenységükkel a közjót szolgálták. A díjat 2018-ban az irodavezető dr. Kalota Ágnesnek ítélték, az Utcajogász egyesületben a hajléktalan emberek kriminalizációja elleni munkája elismeréseképpen.

 

Utcajogász Egyesület

 

Irodánk tagjai mindketten önkéntes jogászként tevékenykednek az Utcajogász Egyesületben. Az Utcajogász olyan rászoruló – elsősorban lakhatási nehézségek között vagy hajléktalanságban – élő embereknek nyújt ingyenes jogi segítséget, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a jogi munkáért. Az Utcajogászban az esetkezelést a jogászok önkéntesen végzik. Számos egyéb tevékenységük mellett több mint tíz éve minden pénteken a Blaha Lujza térre kitelepedve segítenek a hozzájuk fordulóknak.